A nyár legnagyobb slágere

Nem olyan régen döntöttünk úgy a férjemmel, hogy elég volt az emeletes házakból és az egymás helyén hátán lógó erkélyekből, na és persze az otthon ülésből, amit a vírus időszak hozott, szeretnénk egy közös kis családi otthont, fészket kialakítani és vettünk egy kis kertes házat pest peremvidékén, amit bár fel kellett újítani, de hála a jó égnek hihetetlen jó szakembereket találtunk viszonylag rövid vállalási idővel, és a nyár elején ennek köszönhetően már a költözést tervezgettük. Úgy gondoltuk, hogy a klímaszerelés lesz az utolsó munkafolyamat, amit megcsináltatunk a házon, hiszen egyrészt az már nem jár nagy kosszal, hiszen a kiállásokat kihagytuk a berendezéseknek, másrészt pedig nem gondoltuk, hogy égető nagy szükség lesz a klímára, ezért szerettünk volna várni vele egy kicsit, hiszen az anyagi források egy kicsit kezdtek fogyni, a tartalékainkat kezdtük felélni és szerettük volna kicsit visszatölteni őket.

Beköltöztünk tehát a házba, és bár volt kert és terasz, na és persze a teraszajtó folyamatosan nyitva volt éjjel – nappal, és ventillátor is segítette a harcunkat a nagy meleg ellen, nem volt kellemes az éjszaka a rekkenő forróságban. A férjem körülbelül egy hét után döntött úgy, hogy inkább vállal plusz munkákat és éjjel nappal dolgozni fog, de meg szeretné csináltatni a klíma rendszert, mert nem tud pihenni, főleg a felső emeleten volt tényleg elviselhetetlen a hőség, a hálószoba pedig oda lett tervezve. Ennek köszönhetően el is kezdtem kivitelezőt keresni, és azt tapasztaltam, hogy hónapokat kellene várni, hiszen mint az szokott lenni, mindenkinek szinte egyszerre jutott eszébe, hogy klíma rendszert szeretne csináltatni.

Egy nagyon kedves ismerősöm ajánlásaként vettem fel azonban a djgepeszet csapatával a kapcsolatot, és hála a jó égnek hihetetlen gyorsan tudtunk is időpontot egyeztetni, a klímaszerelés pedig el is kezdődött. Nem kellett csalódnunk. A rendszert gyorsan és hihetetlen hatékonysággal kiépítették, ami tökéletesen működik, minden igényünket kiszolgálja és ráadásul mindezt nagyon jó áron, vagyis tökéletes minőséget, gyors klímaszerelési munka folyamatokat és rendkívül jó árat kaptunk ettől a csapattól. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

A kislányom első károkozása

A gyerekek kifejezetten nagy örömöt hoznak az életünkbe, hatalmas boldogsággal költöznek a házba, és mindemellett hatalmas felelősséggel is. Persze ezt mindenki tudja, de senki sem foglalkozik vele, mert a lényeg az, hogy feltétel nélkül és tökéletesen szeretjük őket, bármit megtennénk azért, hogy valóra tudjuk váltani minden vágyukat és boldognak lássuk őket, azonban egy bizonyos idő után azt gondolom mindenki ráébred arra is, hogy ez nem abban kell hogy megnyilvánuljon, hogy mindent megengedünk nekik. Ők ugyanis meg kell hogy tanulják még a felelősség érzését, a korlátokat és a határokat, és azok betartását, amit ha mi nem tanítunk meg nekik nem csak hogy kárt fognak tenni nap, mint nap, akár az elektronikai dolgokban, akár a saját vagy mások egészségében, de hatalmas hátránnyal is fognak indulni az életben.

Én erre akkor döbbentem rá, amikor egy ugyanazon a napon a kislányom fejbe dobott a fém kanállal és összetörte az ipad kijelzőjét. Persze nem estünk kétségbe, hiszen egy tökéletes ipad szerviz csapat áll mögöttünk, és már nem az első ipad kijelző csere amit végig csinálunk velük, így biztonságban van az eszköz, azonban rá kellett döbbennünk, hogy a határokat és a korlátokat meg kell tanítanunk a lányunknak, és ez bizony azzal jár, hogy sokszor nemet kell mondani számára. Nem viseli jól, de tudom, hogy hosszú távon maximálisan így lesz hatékony és abban is, hogy egyre jobban és jobban fogja venni ezeket az akadályokat. A gyerekek élete nem csak annak tekintetében múlik rajtunk, hogy mennyire szeretjük őket vagy mennyire mutatjuk meg számukra a világ lehetőségeit, hanem annak tükrében is, hogy milyen mértékben készítjük fel őket az élet adta nehézségekre és az őket váró küzdelmes feladatok megoldására. Azt gondolom, hogy mi még pont időben döbbentünk rá arra, hogy a szeretet nem a feltétlen megengedés technikájával egyenértékű. A második gyereknél már biztosan nem követjük el ezt a hibát.

Hogy a választás könnyebb legyen

Az ember bármilyen jó ismeretekkel rendelkezik egy mezőgazdasági területen, jelenleg már olyan széles skálán mozognak a gépek a funkciók és egyéb paraméterek tekintetében, hogy nagyon nehéz sokszor a választás a gépek beszerzését illetően. Én egy ilyen cégnek vagyok a megbízott ügyvezető igazgatója, és nem mellesleg tökéletes ismeretekkel rendelkezem a növénytermesztés területén, de bizony sokszor nekem is meggyűlt a bajom a traktor választás tekintetében, hiszen különböző méretű, funkciókkal ellátott és áron kínált termékek sorakoznak a piacon megvásárlásra, amelyek közül muszáj a legjobb döntést megtalálni, hiszen hihetetlen költségekkel dolgozunk így is a gépek és berendezések tekintetében. Nem engedhetünk meg magunknak egy elhibázott döntést ilyen tekintetben.

Hála a jó égnek most már nyugodtabban tudok mozogni ezekben a kérdésekben, hiszen rátaláltam az Odisys csapatára, akik nem csak hogy hihetetlen lelkiismeretességgel és odaadással vannak az ügyfeleik, így irántunk is, de hatalmas tapasztalattal és tudással rendelkeznek az általuk kínált gépek tekintetében, amelyek ára a legkedvezőbb a piacon, így a velük aló együttműködés több eredményt is hoz számunkra. Egyrészt biztonsággal tudunk döntést hozni, amelynek az eredménye maximális lesz a kiválasztott gép tekintetében, ráadásul azt nagyon jó áron és hatalmas segítséggel tudjuk a velük való együttműködés során beszerezni.

Én mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha hasonló területen tevékenykedő cége van, vagy ilyen vállalatnak megbízott vezetője, vegye fel velük a kapcsolatot, mert egy-egy pályázat vagy egy sima beszerzés tekintetében is hatalmas előnyökre tehet szert a velük való együttműködés során bármelyik másik beszállító csapathoz képest. Én biztos, hogy hosszú távon kívánok velük együtt dolgozni, és a jövőben is csak tőlük kérek segítséget és tanácsot bármilyen traktor beszerzés vagy karbantartás tekintetében.

Az autónk új kényeztető szettje

Az ember számára vannak olyan feladatok, amikkel akármennyire is dolgozik, mindig az utálat tárgyát képezik, így én például utálok autót mosni. Van a környékünkön egy tökéletes, könnyen használható autómosó, de bizony én nem szeretem használni, és akkor finoman fogalmaztam. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért alakult ez ki benne, hiszen még csak egy rossz élményem sem volt az autómosó használatával kapcsolatosan, egyszerűen csak nem szeretem és ezért nagyon nehezen is tudom magam rávenni, hogy elmenjek és tisztán tartsam rendszeresen az autót. A férjem szokott nekem ebben segíteni, de hát így nagyon nehézkes a dolog, hiszen időben is nehéz összeegyeztetni, hogy nekem ne kelljen épp az autó, ne kelljen mennem sehova, és ő is szabad legyen, szóval ez a dolog számomra egy nagy mumus, de szeretném rendszeresen tisztán tartani az autót, hiszen egyrészt fontosnak tartom hogy ha már valakinek van egy jó autója szép tiszta járművel járjon nap, mint nap, másrészt pedig az autó is megérdemli hogy törődve és foglalkozva legyen vele, hiszen rengeteget segít a mindennapjainkban, és meg kell becsülnie az embernek a dolgait.

Éppen ezért most úgy döntöttem, hogy igyekszem majd otthon lemosni mindig, hiszen kertes házban lakunk és hétvégén a gyerekek is jó bulinak tartják, hogy közös autómosást csinálunk. Ez már sokkal jobban a kedvemre van, és ráadásul még élvezzük is. Lehet hogy nem lesz annyira professzionálisan tiszta, mintha autómosóba mennék, de így legalább nem egy nyűg, hanem egy jó kis családi közös program lett az egészből. A férjem pedig egy meglepetést rendelt nekem a https://extrembazar.hu/ oldalról az egészhez, hiszen kaptunk tőle a gyerekekkel egy magasnyomású mosó szettet, kiegészítőkkel, amivel pillanatok alatt le tudjuk már mosni az autót, és számtalan egyéb dologra is tudjuk használni a kerti munkák, a ház körüli dolgok során. Persze a fényezésre vigyázni kell, de ez nekem nem jelent akadályt, oda tudok rá figyelni. Így pedig már sokkal egyszerűbb is az autó mosásának feladata. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a nagynyomású mosót, mert hihetetlen jó szolgálatot tesz az egész ház körüli munkák során.

A barátnőm tökéletes ajánlása

Mindenkinek vannak olyan barátai, akik nem igazán tudják megállni, hogy fűt-fát ne ajánlgassanak, ha tudják hogy valami jó, ha nem. Igazából nekem is van egy ilyen barátnőm, és bár tudom, hogy ez egyrészt kellemetlen helyzetbe tudja hozni az embert, másrészt pedig sokszor futottam már bele kárba is emiatt, de én továbbra is mindig meghallgatom és úgy szeretem ahogy van, igyekszek nem ítélkezni felette, és bízni benne, hogy legalább egyszer majd valami jót is javasolni tud, amitől mindkettőnknek öröme lesz és nem marad senkiben sem rossz érzés. Ez ezidáig nem nagyon sikerült, sőt, egyre nagyobb bődült ötletekkel állt elő, amit már én is kételkedve néztem és hallgattam, és annyira elképesztő volt, hogy még csak bele sem tudtam gondolni hogy kipróbáljam. Na hát aztán nem olyan régen egyszer csak megtört a jég.

Hihetetlen sok dolog halmozódik ugyanis fel egy kis lakásban még akkor is ha egy ember egyedül él, de ha egy férfi is oda költözik akkor már teljes a káosz. Nálunk sem volt ez máshogy. Persze nagyon örülök, hogy végre megtaláltam azt a férfit, akivel tudok élni és akivel tervezni is lehet, és össze is tudtunk költözni, de rettenetesen nagy fejtörést okozott, hogy hogyan tudnám megoldani azt, hogy a ruháink és minden más elférjen.

Ekkor pedig az én nagyon jó barátnőm előállt és ajánlott egy oldalt, ahol rengeteg jó dolgot meg lehet találni, és legfőképpen egy hihetetlen jó dolgot is szerzett be a ruhatárolásra ami neki nagyon bevállt. Mondanom sem kell, hogy már eleve tartottam attól, ami következik, de nagyon meg kellett lepődnöm. Tökéletes ajánlást adott ugyanis. Az oldal is nagyon jó és a termék is, amit aztán meg is rendeltem, és azt kell mondjam, hogy azóta már számtalan más dolgot is sikerült beszereznem a leakcioztuk oldalról. Örök kedvenc lesz még a végén ez az oldal, és ezt a barátnőmnek köszönhetem. Tudtam én, hogy csak türelmesnek kell vele lennem.

Ha profit keresel

Az ember néha nagyon könnyen rátalál azokra a dolgokra, amiket épp keres vagy szüksége van, legyen szó a magán életben vagy a vállalkozásával kapcsolatban dolgokra, és néha  egyszerűen nem tud kiigazodni a lehetőségek között, főleg, ha több ember kínálja ugyanazt a szolgáltatást vagy terméket a piacon és el kell igazodni a lehetőségek, aminőség és az ár között. Nagyon nem könnyű döntést hozni ennek a három tényezőnek a tükrében, de mindig minden erőnkkel azon kell lenni, hogy ez jól sikerüljön, hiszen ez a siker kulcsa hosszú távon. Olyan partnereket keresni, akik megfelelő minőséget nyújtanak számunkra és megbízható munkával állnak a vállalatunk mögött.

Én legutoljára például a termékfotózás témakörében kerestem szakembert, aki minőségi és jó, de élethű képeket képes készíteni számomra, hiszen a vevők az alapján fognak a weboldalamon a vásárlás mellett dönteni, ha maradéktalan meg tudnak bizonyosodni abban, hogy az áru jó minőségű, és azt nyújtja, amire ténylegesen szükségük van. Nem igazán jártam a keresgélés elején sikerrel meg kell mondjam őszintén, mert bár jó fotós szakembereket találtam, a kompozíció és a fények nem voltak az igaziak a képeken. Tovább kellett keresgélnem, mert nekem tökéletes képekre van szükségem.

Egy tökéletes ajánlás pedig pont éppen időben jött szembe, hiszen az egyik beszállító partnerem hasonló cipőben járt, csak ő már kicsit előrébb, hiszen rátalált a szikyfoto segítségére és tényleg tökéletes képeket mutatott a termékeiről. Nekem sem kellett több, felvettem vele a kapcsolatot, és valóban nem kellett nekem sem csalódnom az általa kínált eredményben. Biztos vagyok benne, hogy hosszútávú együttműködést fogunk kialakítani a termékfotózással kapcsolatosan.

A főnököm új igénye

Az ember, ha személyi asszisztensként dolgozik, amikor elmegy egy állásinterjúra már azonnal szembesül vele, hogy vannak bizony elvárt kötelező feladatok, amiket mindenképpen meg kell csinálni, például a napi rend összetételének meghatározása, vendégek fogadása, emailek kezelése, papírok rendszerezése és még sorolhatnám a végeláthatatlan sort, a második hónapban azonban már arra is rájön, hogy vannak olyan kimondatlan feladatok is, amiket senki sem fog ellenőrizni, hogy megcsináltuk-e, de mindenképpen a feladatunkká fog válni.

Én már közel tíz éve dolgozom ugyanannak az embernek a személyi asszisztenseként, és azt tudom mondani, hogy egy idő után már annyira összenő ez a két ember, hogy minden rezdülésüket ismerik szinte. Persze a férfiaknak mindig is jól jön egy kis segítség a női energiákból, és ez nincs máshogy egy vezérigazgató esetében sem, de nagyon sokszor ezek a feladatok már nem csak a munkát érintik, hanem magukba foglalják a magánélet válságainak kezelését, problémáinak feloldását, feladatainak megoldását is.

A legutóbb például a nagypapájának közelgő kerek szülinapjára szeretett volna a nagy család valami igazán hasznos és szép, nagy ajándékot adni, és az én feladatom lett, hogy nézzek utána, milyen traktor, mit tud, milyen áron van és hol kapható meg a legjobb áron vagy szerintem a legjobb formában, paraméterekkel. Persze én eleve furcsán tekintettem erre a kérdésre, hiszen semmilyen szinten sem értek a traktorokhoz, de minden tudásom összeszedve igyekeztem felkutatni a legjobb lehetőségeket, és azt gondolom, hogy ha a konkrét típust nem is találtam meg, a helyet, ahonnan a legjobb a beszerzés biztosan, hiszen az odisys munkatársai voltak a legjobban informált, lelkiismeretes és pontos felvilágosítást adó csapat, és ráadásul még nagyon kedvesek is voltak, ami kifejezetten jól esett személy szerint nekem is. Ezek alapján a hely már biztosan megvan, és azt gondolom, hogy lassan a pontos típus is kiválasztásra kerül, a nagypapa pedig rettenetesen fog örülni.

Megvettem álmaim telefonját, de nem tudom, hogy mi legyen a régivel

Megfogadtam magamnak, hogy nem fogok gyűjtögetni, amire már nincs szükségem azt vagy eladom, vagy elajándékozom. Így járt a korábbi iphone-om is. Kb. 2 éve vettem és egészen idáig minden nap velem volt. De már eljött az ideje, hogy beruházzak egy újabb modellre. Az ujjak nem csak nagyobbak, és tovább bírják, hanem már árban sem annyira vészesek. Meg az is benne volt a döntésemben, hogy ennek már hamar lemerül az akkumulátora így napközben többször kell töltenem.

Szóval elhoztam az új telefont, de itthon van még a régi is. Sokat gondolkoztam rajta, hogy eltegyem e. Mert mi van, ha az újjal bármi is történne. De aztán arra jutottam, hogy inkább eladom, mert nem lenne értelme itthon a fiókban tartogatni. A régi telefonnal sem történt semmi, akkor most az újjal mi történne?! Meg persze nem akarok gyűjtögető lenni, mert abból később csak kellemetlenség lenne.

Szét is néztem a neten, hogy hol lehetne eladni, de az az igazság, hogy nekem nincs kedvem hetekig hordani mutogatni a plázába, míg valaki megveszi. Ezért egy olyan helyet kerestem, ahova eladhatom, és majd ők kezdenek vele, amit akarnak. A https://almabazar.hu/ oldalon meg is találtam a számításaimat, mert pont ezzel foglalkoznak. Szóval el is küldtem nekik pár képet a mobilról és ha jó árat kapok rá akkor be is viszem nekik valamelyik nap.

Hova is fordulhatnék

Az ember egészen sokáig nem gondol arra, hogy őt is érheti balest, hogy lehetséges az, hogy leejti a telefonját mondjuk miközben beszél és pakol a konyhában, hogy a gyerek véletlen lelökheti az asztalról, ami annyira szerencsétlenül esik, hogy a kijelző bánja. Hát én sem hittem volna, hogy ezek mind egytől egyig elő fognak velem fordulni, mert egész életemben úgy éltem, hogy mindig is nagyon vigyáztam a telefonjaimra – és persze minden más eszközömre is – és soha semmi probléma nem történt még fiatal koromban sem.

Pedig hát voltam esőben bulizni, kirándulni, fesztiválokon és még sorolhatnám, ahol igazán előfordulhatott volna, hogy valami balul sül el és a telefonom bánja, de mindig nagyon körültekintő voltam és ez elégnek is bizonyult. Ma pedig, amikor már felnőtt vagyok, van két kisgyerekem, nem tudok úgy működni, hogy a telefonommal ne történne baleset. Ez még számomra is kicsit vicces, de próbálok nem túl sok energiát fektetni ennek a boncolgatásába, mert bár tudom, hogy nem vagyok tökéletes és számtalan dolgot lehetne jobban csinálni, de azért azt gondolom annyira rosszul se csinálom, hogy ennyi minden történjen szegény szeretett készülékemmel.

A xiaomiszervizshop.hu csapatamár teljesen jól ismer, mert még ajánlás útján kerültem hozzájuk és már nem is fogok mást keresni soha. Teljesen elégedett vagyok velük, és mindig nagyon gyorsan és profin segítettek, legyen szó bármilyen sérülésről is. Legutóbb például a téma a Xiaomi kijelző javítás volt, mert ahogy a bevezetőben is írtam, a kisfiam lesodorta a telefont az asztalról és a kijelzőnek szüksége volt némi segítségre. Örülök, hogy ennyire professzionális és megbízható szervízt találtam, mert biztosan sokkal nehezebb lenne, ha nélkülük kellene megoldanom ezeket a problémákat.

Év végén

Bizonyára mindenkinek ismerős az a tény, hogy mindenki, minden évfolyam, inkább így mondom, vesz valamit a négy év középiskolai küzdelem emlékére a tanárának. Hát mi ezzel nagy bajba kerültünk, mert egyrészt, a tanárunk számtalan dologra allergiás volt, és most mondhatnám, hogy a gyerekekre, vagyis ránk, de sajnos számtalan féle anyagra, fémre és még többre, amit szerintem nem is tudott, tehát a szokásos ékszer és egyéb dolgok, mint például karóra és társai, bármilyen sál vagy exkluzívabb ruhadarab nem volt lehetőség sajnos.

Gondolkodóba estünk, és azt biztosan tudjuk, hogy szereti a tanárnő a tájképeket, és középkora lévén, még jó is lehet neki bárhova a laskásba, de hát ugye a festmény, mint olyan elég vízválasztó kategória, mert nem mindenki szereti, és ahogy mi kipuhatoltuk, ő sem tartozik a festmények rajongótáborába sajnos, úgyhogy tovább kellett gondolkodnunk.

Édesanyám viszont ajánlott nekünk egy nagyon jó oldalt, ahol volt egy gyönyörű Levendula vászonkép, és azt adta javaslatul, hogy ha nem is festmény, mert az azért tényleg elég konkrét, de lehetne mondjuk az ajándék ez a vászonkép, mert az is biztos, hogy a levendula is a kedvencei közé tartozik.

Meg is rendeltük tehát a képet, ami elképesztően gyönyörű, és becsomagoláskor anyukám elejtette, hogy bizony most már ő is fog valami hasonlót rendelni a lakásunkba. A tanárnő pedig ahogy kibontotta, eleredtek a könnyei, mert azt mondta, sosem gondolta volna, hogy annyira figyelünk rá, hogy tudjuk, hogy a levendula a nagy kedvence. Én persze haza érve nagyon megköszöntem anyukámnak, hogy figyelt a tanárnőre, és kisegített minket, és elmondtam szemérmesen, hogy bezsebeltük azt a dicséretet, ami neki járt volna minden bizonnyal, de ő persze csak mosolygott, ahogy szokott, kedvesen, és elmondta, hogy örül, hogy segített, és hogy rendelhetek neki egy Balaton képet az oldalról cserébe.