Bizonyára mindenkinek ismerős az a tény, hogy mindenki, minden évfolyam, inkább így mondom, vesz valamit a négy év középiskolai küzdelem emlékére a tanárának. Hát mi ezzel nagy bajba kerültünk, mert egyrészt, a tanárunk számtalan dologra allergiás volt, és most mondhatnám, hogy a gyerekekre, vagyis ránk, de sajnos számtalan féle anyagra, fémre és még többre, amit szerintem nem is tudott, tehát a szokásos ékszer és egyéb dolgok, mint például karóra és társai, bármilyen sál vagy exkluzívabb ruhadarab nem volt lehetőség sajnos.
Gondolkodóba estünk, és azt biztosan tudjuk, hogy szereti a tanárnő a tájképeket, és középkora lévén, még jó is lehet neki bárhova a laskásba, de hát ugye a festmény, mint olyan elég vízválasztó kategória, mert nem mindenki szereti, és ahogy mi kipuhatoltuk, ő sem tartozik a festmények rajongótáborába sajnos, úgyhogy tovább kellett gondolkodnunk.
Édesanyám viszont ajánlott nekünk egy nagyon jó oldalt, ahol volt egy gyönyörű Levendula vászonkép, és azt adta javaslatul, hogy ha nem is festmény, mert az azért tényleg elég konkrét, de lehetne mondjuk az ajándék ez a vászonkép, mert az is biztos, hogy a levendula is a kedvencei közé tartozik.
Meg is rendeltük tehát a képet, ami elképesztően gyönyörű, és becsomagoláskor anyukám elejtette, hogy bizony most már ő is fog valami hasonlót rendelni a lakásunkba. A tanárnő pedig ahogy kibontotta, eleredtek a könnyei, mert azt mondta, sosem gondolta volna, hogy annyira figyelünk rá, hogy tudjuk, hogy a levendula a nagy kedvence. Én persze haza érve nagyon megköszöntem anyukámnak, hogy figyelt a tanárnőre, és kisegített minket, és elmondtam szemérmesen, hogy bezsebeltük azt a dicséretet, ami neki járt volna minden bizonnyal, de ő persze csak mosolygott, ahogy szokott, kedvesen, és elmondta, hogy örül, hogy segített, és hogy rendelhetek neki egy Balaton képet az oldalról cserébe.