A biztonság mindenkinek kijár

Vállalkozásom beindítása előtt sok helyen dolgoztam már, akár beosztott, akár vezető pozícióban. Minden alkalommal az első feladatok közé tartozott, hogy munkavédelmi oktatáson vegyek részt. Először én is, mint a többi ember, úgy gondoltam, hogy felesleges időpazarlás csak az egész. Persze, nem is figyeltem oda teljesen az oktatásra. Úgy éreztem, nekem újat nem tudnak mutatni, és én vagyok annyira profi, hogy bármit meg tudjak oldani.

Be kellett látnom, hogy tévedtem. Ez úgy történt, hogy egy építkezés során nem voltam hajlandó az állványon használni a heveder övet, és kikötni magam. Az elején még óvatosabb voltam, odafigyeltem mindenre, de amikor már rutinból dolgoztam egyre kevésbé mérlegeltem annak veszélyét, hogy elég egy megcsúszás és leeshetek. Így is lett. Sajnos sikerült három métert zuhannom és eltörnöm a bokámat. Nem elég, hogy pénztől estem el általa, hanem még jó ideig ágyhoz is lettem kötve. Ebből nagyon sokat tanultam, és mikor visszakerültem, már folyamatosan használtam a biztonsági hevedert. Igaz volt rám a mondás, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Amikor sikerült saját vállalkozást kezdenem, már vezetőként tudtam, hogy a munkavédelemre kell helyeznem a legtöbb figyelmet.

Ezért is kerestem fel egy igazán szakszerű és hozzáértő csapatot az Active Safetyt. Az www.activesafety.hu oldalon találtam rájuk, ahol nagyon gyorsan meggyőztek, hogy ők a tökéletes választás. Segítenek a kockázatértékelés elkészítésében, munkavédelmi oktatásban, gépek üzembe helyezésében, a védőeszközök juttatási rendjében, és kisvállalkozók munkavédelmében, mint amilyen én is vagyok. Nagyszerű szakértelmüknek hála, a vállalkozásom olyan biztonságos, mint amilyet a tapasztalataim után megálmodtam magamnak.

Szólj hozzá!